2013. szeptember 13., péntek

Kenyér

Kenyeret ritkán veszünk, mert megkívánjuk, a felét megesszük, a másik fele pedig vagy elfelejtődik vagy amikor már kiszáradt, de még nem penészes, próbálom máshoz felhasználni.

A Masterchef egyik adásában viszont láttunk egy kenyér készítési technikát, amit mindenképp ki szerettünk volna próbálni, mivel egyszerűnek tűnt.

Ahogy a séf, Matt Preston mondta: "Ennek a receptnek nem szabadna működnie, de mégis működik." :)

Hozzávalók:
  • 1 kg kenyér liszt + lisztezéshez kb 2 dkg
  • 1 evőkanál só
  • 1 evőkanál porélesztő
  • 950 ml langyos víz

Elkészítés:
  1. Egy nagyobb keverőtálba öntjük a lisztet, sót és az élesztőt. Fakanállal összekeverjük, majd hozzáadagoljuk a vizet. Nem kell dagasztani, csak fakanállal nagyjából összekeverjük, majd fóliával letakarjuk, s éjszakára a hűtőbe tesszük.
  2. Sütés előtt 1 órával kivesszük a hűtőből, s hagyjuk, hogy szobahőmérsékletre melegedjen.
  3. A sütőt 220 fokra előmelegítjük.
  4. Két tepsibe/sütőlapra sütőpapírt teszünk és belisztesszük. A Matt Preston-féle módszer szerint a tészta felét az egyik tepsibe/sütőlapra tesszük, sütjük egy órán át vagy amíg aranybarna nem lesz. A tészta másik feléből 6 zsemlét és egy hosszúkás kenyeret formálunk, ezeket 40 percig sütjük.  
Videó a készítésről (angolul) itt.

Mi fél adaggal dolgoztunk, egy kenyeret csináltunk belőle, s 220 fokon, sütés fokozaton a villanysütőben kb 45 perc alatt megsült. Tényleg könnyen elkészül, s laza, finom tésztája van.

Nagyon finom, csak egy hibája van: az ember nem bírja kivárni, hogy kihűljön a kenyér, s nekiáll még forrón szeletelni és lakmározni.
8 pontot kapott, picit több só kellett volna bele.